Biztonság vagy még sem az a biztonság?
Moderátorok: TomiTomi, StangMan
Biztonság vagy még sem az a biztonság?
Arra gondoltam, itt az ideje egy ilyen topic-nak is. Mivel rengeteg autógyártó kelt hamis illuziót különböző gyártott extrákról, így itt az idő, hogy esetleg beszélgessünk ezekről is.
Kezdjük talán az egyik ilyen kedvencemmel:
ABS
Ezt úgy adták be a köztudtaba, mint valami olyan szerelvényét az autónak, ami megold minden gondot egy vészfékezésnél. A működés lényege, hogy nem engedi blokkolni a kerekeket. Az alap ötlet olyan helyzetekre lett kifejlesztve, amikor a két oldal kerekei nem azonos minőségű burkolaton gördülnek, így fékezés esetén az autó elfordul. Ilyen lehet a sín - aszfalt, aszfalt - kinyomott vízzel teli szakasz...
Azt sajnos már elfelejtették megemlíteni, hogy előfordulhat, hogy ahelyett, hogy csökkenne a fékút és hamarabb megállna az autó, ami minden fékezéses helyzetben a lényeg lenne a közlekedésben, pont nem ez fog történni. Esős úton nagyon jól segíti az autó megtartását, bár én személy szerint nem szeretem, ha beleszól valami a közvetlen visszajelzés érzésébe és helyettem korrigál. Az igaz, hogy kormányozható marad az autót, így ellehet dönteni, hogy a sort rendezzük át hátulról vagy az út melletti területet. Az ötlet nagyon jó idősek, keveset vezető emberek esetén, normál helyzetekben. Ugyanakkor pont télen, amikor mindneki bízik ebben, nos pont ilyenkornöveli meg a fékutat! Természetesen akkor nem, "ha óvatosan a forgalmat akadályozva közlekednek". A megjelenés után értelmesebb gyártók a műszerfalon elhelyeztek egy kapcsolót, amivel igény szerint kikapcsolható volt ez a berendezés, de sanos mostanra már ezt is lespórolták (erről késöbb még).
Mikor is rossz az ABS:
- kavicsos úton remek megállás nélküliséget lehet tapasztalni és vagy elkezdünk "trabantozn"i - ütemesen tövig tapossuk a féket és lelépünk róla - mivel ekkor az ABS nem tud olyan gyorsan kapcsolni, vagy motorfékezünk. Ha valakinek van lehetősége kilehet próbálni, hogy mennyivel hamarabb áll meg egy ABS nélkül és ABS-es autó. Remek ráfutásos balaset lehet az esetből.
-télen ha valaki szeretne érdekes dolgokat látni, hát isteni, amint a nem kikapcsolhaó ABS-es autók a havas úton becsúsznak a kereszteződésbe vagy 20-al közlekednek. Akinek nincs vagy kikapcsolta az gyorsabban tud menni, mert a blokkoló kerék elött össztorlódó hó simán lassítja az autót és az oldal tartást a vezető elött felszerelt kerek készülék könnyed mozgatásával lehet ellensúlyozni (természetesen itt rendes jó minőségű téli gumikkal szerelt autókról beszélünk! ).
Igen, jobb oktatók nem csak a pénzt szedik be, hanem komolyan veszik a tanítást:
Szerintem az oldalra kifordulás, csúszás megakadályozása lenne a vezetés tanulásakor a megtanulanadó. Ezt anno a kedves oktatom a kézifék betépésével játszotta a gyakorló pálya üres területén és az autót egyenesen kellett akkor is tartani, ami a sárga kerámián nem volt egyszerű. Amikor már jól ment, akkor elmondta, hogy a hideg megérkezésekor az első csúszós időben minden évben azonnal keresek üres területet és párszor csináljam meg újra, hogy a reflexek ismét működjenek. Ez nem abszolut védelem, de a gyakorlás segít!
Értelmesebb autógyártók igaz, hogy lespórolták a hihetetlen drága kapcsolót (valószínűleg azért, hogy ne lehessen kikapcsolt állapotban felejteni az ABS-t), de egy másik megoldáshoz fordultak: Hirtelen többszöri azonnali fékezés esetén 4x-re lekapcsolja az ABS-t. Ez természetesen a motor leállítása és újra indítása után automatikusan visszakapcsol. Így téli estéken sincs az ember eltiltva egy könnyű pörgős csúszkálástól az elzárt üres, erre megfelelő területen.
NINCSENEK abszolut biztos biztonsági berendezések, csak a vezetést segítő alkalmazások, amiket a vezetőnek kell tudni használni. ABS-es autóknál tudni kell, hogy bizonyos esetekben NŐ a fékút és ha elöttünk régi autó megy, tartsunk nagyobb távolságot a meglepetés elkerülése végett!

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára LeMans67 2007.09.27 15:05-kor.
- TomiTomi
- Admin
- Hozzászólások: 22192
- Csatlakozott: 2007.05.23 20:10
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Szvsz dramatizálod a helyzetet. Az átlag európai ember alig (már-már nem is) közlekedik kavicsos utón. Télen pedig csak mély (szűz?) hónál igaz, hogy hosszabb a fékút, letaposottnál nem. Azér kiváncsi lennék, Te életedben hány km-t tettél meg nem letaposott hóban... Ja és mennyit vizes aszfalton, ahol mégis csak ér valamit.
Biztos, hogy csak egy átlagos vezető vagyok, de még sosem zavart, hogy nem leht kikapcsolni az ABS-t. A kipörgés- és kitörésgátlónál már viszont igen.

A Tomival egyet értek, de akkor is jobban szeretem, ha a vezetést segítő, de inkább a sofőrt befolyásoló elektronikák kikapcsolhatók.
És azzal is egyetértek, hogy illene tudni vezetni, de sajnos az emberek javarésze nem tud, vagy legalábbis náluk az autó egy kötelező rossz, így igazándiból sosem fognak tudni rendesen vezetni és KÖZLEKEDNI sem.
A gyártók sosem jöttek ki azzal, hogy ez csökkenti a féktávot (van több 82-84 körüli magazinom, ahol sokat publikálnak erről az új technikai vívmányról), hanem a valós tulajdonságát emelték ki, hogy ha megcsúsznak a kormányzott kerekek, akkor is irányítható marad az autó. Ez a TÉVHIT, amit írtál az átlagautósok között terjedt el.
És még annyit a fékezés témához, hogy szerintem az autósok 80%-a még vészhelyzetben sem nyomja annyira féket, mint amennyire lehetne, így igazándiból csak csúszós felületen kerülnek olyan szituációba, hogy az ABS-nek be kell avatkoznia.

-= '87 Ford Mustang GT =-
Enyém volt a -= Millenium Falcon =- is, de eladtam egy csávónak akinek volt egy bazi nagy, szőrös majma...
állítólag lenyomták vele a Birodalmat :sziapici:

Khm Te ne svájci utakról álmodozz, hanem itthoniról, ami sosincs szinte letakarítva. Tudod ott abban az országban, ahol ne menj el K Mo-i vidéki kis útra cska harckocsival. Én láttam már akkor gödröt, amibe az autó motorját beltehettük volna! 10 km-es szakaszon 3 ilyen volt Hatvantól északra. Megfordultunk és nem mentünk tovább. A távolsági busz megállt elengedte aszembejövőt és aztán át a másik oldalra, hogy kikerülje...Mondjuk ennyire pöstön nem rossz a helyzet,de azért itt is tudnék jó pár utat, amin egy Ferrarival csak 1x tudnál 40-el végig menni..TomiTomi írta:Szvsz dramatizálod a helyzetet. Az átlag európai ember alig (már-már nem is) közlekedik kavicsos utón. Télen pedig csak mély (szűz?) hónál igaz, hogy hosszabb a fékút, letaposottnál nem. Azér kiváncsi lennék, Te életedben hány km-t tettél meg nem letaposott hóban... Ja és mennyit vizes aszfalton, ahol mégis csak ér valamit.![]()
Biztos, hogy csak egy átlagos vezető vagyok, de még sosem zavart, hogy nem leht kikapcsolni az ABS-t. A kipörgés- és kitörésgátlónál már viszont igen.
A hétvégén volt egy érdekes kalandom, a Pilisben voltunk 2 napot. Egy kanyarba érkeztünk, hál isten mivel nem láttam be lassítottam aztán kifelé jövet már tudtam vigyorogni is, mert a kanyar tiszta sár és kavics felhordás volt. Hál isten nem jött senki szembe...Motoros nem lettem volna ott. Igen sokszor kavicsos az út sajnos, mert nálunk nem számít a másik ember. Felétek, ha egy traktor sarat visz az útra keményen megbüntetik. Igaz vannak rácsok a földekről felhajtók elött, hogy lerázódjon a sár és általában le is mossák (németeknél tutira). Minden eső után akadálypálya a budai oldal, mert a zseniális önkormányzatok megszüntették a meredek utcák alján lévő 1m széles vasrácsokat, amik eltudták nyelni a vizet és a lehordott köveket. Így most lehet kerülgetni mindent...
Télen pedig ha esik szinte sose takarítják le. Nincs idő felkészülni arra, hogy pl. decemberben esik a hó...
Gondolom a Subaruban kissé modernebb az ABS, de pl. a 406-osé isten átka kavicson, főleg, ha még kicsit lejtős is az utca és lefelé mész. Ez eső után rendszeres. Ugyanott a zöld GM-em fele távon áll meg szintén ABS-el. Mert hogy különbözők az ABS-ek is.. Melyik gyár melyik szintet vette meg...
mondjuk az utak minőségével és tisztaságával egyet kell értenem LeMans-el...
jah és azon már sokat gondolkoztam, hogy ha egy teherautó kijön egy éíptkezésről, szemétlerakóból.... akkor mért nem slagozzák le a sár, föld dzsuva java-részét a kerekekről... aki jelentősen piszkolja az utat ilyennel, azt szó nélkül büntetném
jah és azon már sokat gondolkoztam, hogy ha egy teherautó kijön egy éíptkezésről, szemétlerakóból.... akkor mért nem slagozzák le a sár, föld dzsuva java-részét a kerekekről... aki jelentősen piszkolja az utat ilyennel, azt szó nélkül büntetném
-= '87 Ford Mustang GT =-
Enyém volt a -= Millenium Falcon =- is, de eladtam egy csávónak akinek volt egy bazi nagy, szőrös majma...
állítólag lenyomták vele a Birodalmat :sziapici:
Enyém volt a -= Millenium Falcon =- is, de eladtam egy csávónak akinek volt egy bazi nagy, szőrös majma...
állítólag lenyomták vele a Birodalmat :sziapici:
Képzeld el, hogy kicsit dicsérjek valamit, a múlt héten láttam, amint a rendőr megállította a Kamazt, hogy nincs leponyvázva és ugyan sétáljon már vissza azért a pár betonért és ja a csekk meg ennyi!! Néztem is, hogy egy dolgozó rendőr! Szombaton este is megállított 3 fiatal rendőr és: udvariasak voltak kedvesek és megnézték RENDESEN a papírokat. Szoltak, hogy a zöldkártyám lefog majd járni és ne feledkezzek el róla. Nem hittem a fülemnek..StangMan írta:mondjuk az utak minőségével és tisztaságával egyet kell értenem LeMans-el...
jah és azon már sokat gondolkoztam, hogy ha egy teherautó kijön egy éíptkezésről, szemétlerakóból.... akkor mért nem slagozzák le a sár, föld dzsuva java-részét a kerekekről... aki jelentősen piszkolja az utat ilyennel, azt szó nélkül büntetném
Amúgy elvileg a Kressssssszzzzz szerint nem vihetsz sarat az útra és nem veszélyeztethetsz senkit a leeső szeméttel.
A legjobban a mixereket kellene büntetni a lecsorgó beton miatt...Ez nem isl enne nehéz csak a nyom után kellene menni. Ráadásul van a kocsin slag és víz gyárilag, pont ezért...
Re: Biztonság vagy még sem az a biztonság?
Ezzel nem egészen értek egyet.LeMans67 írta:Az alap ötlet olyan helyzetekre lett kifejlesztve, amikor a két oldal kerekei nem azonos minőségű burkolaton gördülnek, így fékezés esetén az autó elfordul. Ilyen lehet a sín - aszfalt, aszfalt - kinyomott vízzel teli szakasz...
Ha vészfékezel ABS nélkül, blokkolnak a kerekek Te pedig elfordítod a kormányt, hiogy kikerüld az akadályt, akkor az autó csúszó kerekekkel megy egyenesen tovább.
Az átlagvezető reflexből fékez, nem teszi meg azt, hogy felengedi a féket és úgy kormányoz, majd újra fékez.
Ebben próbál segíteni az ABS azzal hogy nem engedi blokkolni a kereket, így padlóig nyomott fékkel is tudsz kikerülni.
Erre a funkcióra én azt mondom alkalmas is, de tény hogy van rossz mellékhatása pl. hóban.
StangMan írta:A gyártók sosem jöttek ki azzal, hogy ez csökkenti a féktávot (van több 82-84 körüli magazinom, ahol sokat publikálnak erről az új technikai vívmányról), hanem a valós tulajdonságát emelték ki, hogy ha megcsúsznak a kormányzott kerekek, akkor is irányítható marad az autó. Ez a TÉVHIT, amit írtál az átlagautósok között terjedt el.
-= '87 Ford Mustang GT =-
Enyém volt a -= Millenium Falcon =- is, de eladtam egy csávónak akinek volt egy bazi nagy, szőrös majma...
állítólag lenyomták vele a Birodalmat :sziapici:
Enyém volt a -= Millenium Falcon =- is, de eladtam egy csávónak akinek volt egy bazi nagy, szőrös majma...
állítólag lenyomták vele a Birodalmat :sziapici:
Lehet, hogy más szerint tévhit, én ezt tapasztaltam is már.StangMan írta:StangMan írta:A gyártók sosem jöttek ki azzal, hogy ez csökkenti a féktávot (van több 82-84 körüli magazinom, ahol sokat publikálnak erről az új technikai vívmányról), hanem a valós tulajdonságát emelték ki, hogy ha megcsúsznak a kormányzott kerekek, akkor is irányítható marad az autó. Ez a TÉVHIT, amit írtál az átlagautósok között terjedt el.
Aszfaltos úton egy balos kanyarban kicsit több volt a por, homok mint amire számítottam, daráló ABS-szel ennek ellenére el tudtam fordulni, blokkoló kerékkel nem maradtam volna az úton (FWD Escort RS2000).
asszem elbeszélünk egymás mellett
én LeMans-nek írtam, hogy tévhit amit írt, és te meg ugyanazt mondtad amit én...
vagyis tévhit, hogy csökkenti a féktávot (nagyon optimális esetben teheti)
a lényeg, hogy az autó kormányozható marad...
én LeMans-nek írtam, hogy tévhit amit írt, és te meg ugyanazt mondtad amit én...
vagyis tévhit, hogy csökkenti a féktávot (nagyon optimális esetben teheti)
a lényeg, hogy az autó kormányozható marad...
-= '87 Ford Mustang GT =-
Enyém volt a -= Millenium Falcon =- is, de eladtam egy csávónak akinek volt egy bazi nagy, szőrös majma...
állítólag lenyomták vele a Birodalmat :sziapici:
Enyém volt a -= Millenium Falcon =- is, de eladtam egy csávónak akinek volt egy bazi nagy, szőrös majma...
állítólag lenyomták vele a Birodalmat :sziapici:
Ezzel én is egyet értek. Én is olvastam még ifjú koromban az újságokat, amiben a németek tesztelgették a az ABS-t, hogy mennyivel növeli a fékútat. Én pont azt írtam, hogy az EMBEREK mit hisznek..Sajnos a tömegek nem olvasnak utánna semminek és nem foglakoznak még azzal sem, hogy miben ülnek. Ha a gyártó azt mnodaná, hogy ez "felmegy a falon" azt is elhinnék...StangMan írta:asszem elbeszélünk egymás mellett
én LeMans-nek írtam, hogy tévhit amit írt, és te meg ugyanazt mondtad amit én...![]()
vagyis tévhit, hogy csökkenti a féktávot (nagyon optimális esetben teheti)
a lényeg, hogy az autó kormányozható marad...
Én azt tartanám jónak, ha ma is lenne egy kapcsoló... Audinak nagy ötlete volt ez anno...
Ahogy az Opelben is kitudom kapcsolni a TC-t amikor zavar. (nem tudnék vele friss hóban rosszalkodni ...
Sajnos már a biztosítékos dolog sem fut, mert a régebbi gépekben külön biztosítékon volt, így sokan télen kikapták. A gyártók tanultak és általában valami fontos dolog mellé teszik.
Kormányszervo, index.... Így nem lehet kivenni...
Akkor OK, csak Te utánam írtad, és nem jelezted hogy kire reagálszStangMan írta:asszem elbeszélünk egymás mellett