1994-2000 Maserati Quattroporte - családi száguldás
Ez a rész egy kissé diszkrét külsővel (talán ennek lehet nevezni a vonalzóval húzott forma tervet) megáldott családi luxusautóról szól. Amikor megjelent a konkurensek között, egy komoly űrt töltött be az utolérhetetlen olaszos belső kivitelével (aztán az Evoluzione megjelenése után már közelébe sem értek a konkurensek szó szerint sem ). A konkurens BMW 540i a nyomába sem érhetett a belső kialakításában és a Jaguár XJR is csak megközelítette, de számomra nem érte el ezt a szintet.
Ez egy tipikusan olasz gép, ami nem annyira feltünő kívülről, mint a Lotus Omega. Cserébe inkább báránybőrbe bújt farkas Ez az autó pont arról szól, hogy elegáns, sima forma, de bivaly motor.
Akkor az autó:
1994-2000 Maserati Quattroporte
Magyar cikk: http://www.italiaspeed.hu/cikk.php?op=print&id=63
Az autó már a Fiat konszernbe való bekerülés terméke, ami erősen látszik az autó formáján. A tervező nem kisebb ember volt, mint Marcello Gandini aki anno a Lamborghini Countach-ot tervezte. Az új autó kisebb volt elődjéhez képest (4,55m hossz) és immár 0,31 cv értékkel rendelkezett, ráadásul végre hátsó kerék hajtás került a típus alá.
Két fajta motorral vesztegették eleinte az autót:
- 2.0 L Biturbo V6, 283 hp (SAE) (211 kW) ezt az olasz piacra inkább,
- 2.8 L Biturbo V6 280 hp (SAE) (208 kW), ezzel a csúcssebesség 255 km/h (158 mph)
Mivel ez presztízs autó volt, így az olaszok nem nézhették ezt a gyenge teljesítményt. 1995-ben végre megérkezett a harmadik motorváltozat:
- 3.2 L Biturbo V8 330 hp (SAE) (246 kW), ez már kicsit jobban ment: 263 km/h (163 mph).
1998-ban az autó átkerült a Ferrari hatáskörébe és megjelent végre a Quattroporte Evoluzione. Ekkor került az autóba a híres Maserati óra is.
Pár adat az erősebb motorról:
Súly: 1647 kg (1675 kg - automatic)
Csúcs sebesség: 280 km/h (275 km/h - automatic)
Motor: Elöl, V8 (90 "V" ), 3217 cc, 4 OHV
Kompresszio: 7.3:1
Teljesítmény: 355 bhp @ 6400 rpm
Supercharged motor 2 IHI turboval Magneti Marelli 4CM elektronikus befecskendezéssel
Hajtás: hátsókerék
Váltó: kézi 6 sebességes, BTR 4 speed automatic
Felfüggesztés: elöl - független kerék, McPherson, olajrugók, elektronikus vezérléssel, hátul - független kerék, olajrugók, elektronikus vezérléssel
Fékek: Hidraulikus 4 tárcsafék (ABS)
Gumik: 225/45ZRx17; 245/40ZRx17
A V8-asok elterjedésének talán csak az ára szabott komoly határt, mivel az angoloknál 65.000 fontért mérték darabját.
Egészen 2000-ig gyártották a modelleket.
Egy kis film a gépről:
Maserati
Moderátorok: TomiTomi, StangMan
Először elmentettem, nehogy eltünjön, aztán töltöm a képeket...
Nehéz volt olyan képet találni, ami sokáig meg is lesz...
Tessék, itt van némi film
Nehéz volt olyan képet találni, ami sokáig meg is lesz...
Tessék, itt van némi film
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára LeMans67 2010.10.26 14:45-kor.
Re: 1994-2000 Maserati Quattroporte
Stangman jön itt mindenféle Lotus, mit tudsz autókkal , mikor adott itt egy családi Kényelmi batár. Aranyóra a műszerfalon, bőr és fa burkolat mindenhol, csupa kellem és báj (bár a külsejét vonalzóval tervezték, amit én szeretek, de biztos sokan nem). Ráadásul azért ez a gép sem mozog rosszul, főleg, hogy a gyári EVO V8-as biturbo.
Ez "csak" egy 1996-os 2,8 V6-os biturbo
Sajnos a kockákról eléggé kevés a film Igazából még a műszaki adat is, annyit találtam, hogy a 3,2 biturbo-s 5,8 sec alatt futotta a 100-at, ami egy anyuci gyereket az oviba viszi géptől nem is rossz
Evo a az új (ez szerintem már a 2000 utánni gömbölyű) Quattroporte ellen
Én élvezném, hogy egy kívülről semmi, családi autó erősen játszik bármilnye sportgéppel...
Ez "csak" egy 1996-os 2,8 V6-os biturbo
Sajnos a kockákról eléggé kevés a film Igazából még a műszaki adat is, annyit találtam, hogy a 3,2 biturbo-s 5,8 sec alatt futotta a 100-at, ami egy anyuci gyereket az oviba viszi géptől nem is rossz
Evo a az új (ez szerintem már a 2000 utánni gömbölyű) Quattroporte ellen
Én élvezném, hogy egy kívülről semmi, családi autó erősen játszik bármilnye sportgéppel...
- TomiTomi
- Admin
- Hozzászólások: 22154
- Csatlakozott: 2007.05.23 20:10
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: 1994-2000 Maserati Quattroporte - családi száguldás
Azér' a Maserati név és logo nem igazán understatement.