Tele a tokom a kocsikkal
Most épp a Hondával. Tehát beszámolok a legújabb óriásprojektemről, avagy Somi újra autót szerel.
Mondjuk jó hír, hogy nem kell motorfelújítani, mert tökéletes (több a kompresszió, mint a gyári
), csak tökölősen mértük otthon
Viszont folyamatos gyújtáskimaradást produkál, de legalább az összes hengeren, a rácsatlakoztatott stroboszkóp hol villog, hol meg nem, szerencsére inkább többször igen, gondolom ezért megy még egyáltalán. Mivel már az isten haragja is ki van cserélve (trafó, kábelek kétszer, gyertyák kétszer, elosztófedél, rotor), ezért újabb gyanúsított után néztem, és nekiveselkedtem, hogy kimérem jól a gyújtásmodult. Kinyomtattam szépen a könyvből a megfelelő passzust, úgy kezdődik, hogyaszondja, vedd le a modul fedelét, nahát, erre magamtól is rájöttem mondjuk.
Ezek után több órán keresztül azon kísérleteztem, hogy miként tekerjem ki a fedelet tartó csavart
, mivel az ügyesen be van szorítva a torony és a termosztátház közé. Erről persze nem ír a könyv egy betűt se. Egyesével kihordtam a háztartásban fellelhető összes, kb 20 db csavarhúzót, aztán a bitfejeket, nyeleket, toldókat, mindent. Végül kudarcot vallottam, mivel a csavarhúzóknak minimum "S" alakzatot kellett volna felvenniük, és még a legkisebb bitfej se fért el, pedig már maximális utógyújtásra tekertem az egész hóbelevancot. (Ekkor a szomszéd tetőn dolgozó srácok eléggé röhögtek már, asszem.) Tehát eldönthettem, hogy vagy a gyújtástornyot szedem le, vagy a komplett vízrendszert szét
Jól megnéztem a könyvet megint, elszörnyedtem az elosztó robbantott ábráján (szerintem ebben sokkal több cucc van, mint egy Zsiguliban), majd halált megvető bátorsággal leszedtem a helyéről, és reménykedtem, hogy ettől a művelettől nem hullik ki belőle a könyvbéli ábrán szereplő mintegy kétszázmillió alkatrészecske.
Sikerüüüült! Na, ebben a pillanatban tekeredett el a rotor a helyéről, ugye.
De résen voltam, még emlékeztem rá, hogy merre állt. Mondjuk nagyot tévedni nem lehet, csak 180 fokot, máshogy nem is megy össze.
Ezután további órákat töltöttem a korábban kihurcolt összes csavarhúzó próbálgatásával, de nem ám, hogy meglazult volna a nyomorult fedélcsavarja. Bedühödtem, és előhúztam az itthon található legnagyobbat, na ettől megijedt. Aztán alig fél óra alatt lefeszegettem a modult a helyéről, gondolom ezt még a gyárban tették oda 24 évvel ezelőtt. Juhééé, kezdődhet a mérés! Mértem szépen feszültséget, ellenállást, minden fasza. Aztán, aszondja az okoskönyv, folytonosságot kéne nézni
.... itt telefonos segítséget kértem, hogy mégis hová a bánatba tekerjem a multimétert. Ami hasznosnak is bizonyult, mert kiderült, hogy itt van a bibije neki. Szakadást mutatott mindkét irányra, pedig csak az egyikre kellett vóna. Szóval nagyjából félnapos szórakozással sikerült megállapítanom, hogy rossz a gyújtásmodul, legalábbis nem mindig jó, de néha biztos igen. Mert különben mitől is menne a kocsi?
Fasza szerelő-e vagyok?
Na jó, ez majd akkor elválik, mikor megjön az új cucc, és azzal se lesz jobb
Ha akarjátok, legközelebb leírom, hogyan javítottuk meg a zárat a Mondeón