Elküldve: 2008.03.03 17:30
1969 Talladega, az autó, amely a versenyre készült a Fordnál:
1969 Ford Talladega
Bárki, aki meghallja a Talladega szót egyből a NASCAR-ra gondol és hogy Alabamából jöttek... Ezzel ellentétben itt egy GYÁRI 1969 Ford Talladegáról lesz szó, amit a Ford Torinoból a gyár által NASCAR szerűre alakítottak. A Talladega a szárnyas versenyautók korának egyik élharcosa volt. Ebben a korszakban indult el a versenyzés az igazán nagy sebességek irányába...
1968-ban adott volt a Ford Fairlane fastback formája és a Dodge-os fiúk nyomultak az áramvonalasságra. 1969-re megjelentek a pályákon a kis szériás Charger500-asok. A Ford a Torino mellett döntött, de egy sokkal áramvonalasabb orr kiképzés kellett az autónak, hogy a pályán is mozoghasson.
Az eredeti 1969-es Ford Torino, amiből a gyár a Talladegát készítette
Ekkor építették meg a Ford Talladegát. Gyakorlatilag a hosszabb orrkiképzést lerövidítették, amit még kissé át is dolgoztak. A hátsó lökhárítót is közelebb tették az autóhoz, hogy kisebb légellenállása legyen.
Az autót természetesen kissé le is ültették. 1” ültetést kapott.. Ennek következtében jobban feküdt a kanyarokban is. A NASCAR-ban ekkor még élt az 500 db-os szabály (aki nem tudná esetleg, nos a dolog lényege volt, hogy akkoriban csak olyan autó versenyezhetett, amiből már eladtak 500 db-ot). A Torinók egy speciális változata így megkapta a Talladega nevet, hogy versenyre kerülhessen a gép. 1969 január és február között több végül is 754 db-ot adtak el, áruk $3,570. Az autók három színben voltak kaphatóak:
- Royal Maroon (bordó)
- Wimbledon White (fehér)
- Presidential Blue (kék)
Egy kék változat
A bordó és kék változat fehér csíkot kapott, míg a fehér egy fekete csíkot. A belső egységesen fekete vynilből volt, padülésekkel (ezt nem értem miért volt jó, de ez volt), AM rádióval. Nem volt az autóban sem óra sem fordulatszámmérő. Egy egyedi T táblát tettek az ajtókra és egy körbe zárt T-t az autó fenekére. A Talladega felirat „csak” az ajtók belső oldalán jelent meg. A Ford simán beletette a 428 Cobra Jet motorokat egy C6-os váltóval. Az eredmény: a Ford megnyerte a az 1969.-es gyártók kupáját és David Pearson pedig az idényt..
Ez az autó ma egy Floridában élő úrnál van. Amikor 29.000 mérföld került az autóba, teljesen restaurálták és azóta sem tettek bele többet, mint 1.600 mérföld. Az autót rádióval rendelték, de a kiszállítás alatt elfeledkeztek róla és egy dobozban volt a hátsó ülésen mikor kiszállítottál Kaliforniában a kereskedésből. Ez a doboz azóta is ott van a vezető ülés mögött.
Az autó hajtáslánca:
- V8 428 cui (7,0 L), 10,5:1 kompresszió, 335 HP, 597 Nm,
- C6 automata váltó,
- non-posi 3,25:1 végáttétel
Adatok:
- 1712 kg,
- 0-96 km/h, 5,5 sec,
- 1/4 mérföld 14.4 sec, 161,6 km/h