Mustang - gyorsulási autó
Elküldve: 2008.07.30 9:53
Nem igazán az én témám a gyorsulási verseny, mert valahogy mindig sajnálom a túl hajtott motorú gépeket, amik bármelyik pillanatban tönkre mehetnek a túl nagy igénybevételtől. Ennek ellenére, pár rövid szóban mesélnék erről a gyorsulási autóról:
2002 Mustang Dragcar
Adott egy Ford BigBlock (C&C Motorsportsblock) 620 cui (10,16 L ) és mivel már ez sem elég a mai időkben rátettek két turbot. Gondolták megnézik mit lehet kihozni ebből a dolgoból. Elvileg valahol 3.500 LE körül lehet az autó teljesítménye és ehhez tartozik az 1380 kg körüli tömeggel bíró autó.
Azt hiszem így már nem csoda, ha megfutja a 1/4 mérföldet 6,5 sec alatt (időeredmény: 1/4 mérföld 6,53 sec, 372 km/h). A turbók még mindig nincsenek maximális terhelésen, mert folyamatosan próbálkoznak az terhelés növelésével.
A motor gyakorlatilag teljesen egyedi építésű, nagy terhelést bíró alkatrészekből épült. Nem írtam ide az alakatrészek nevét típusát, mert úgy is minden motor mást kíván...Még a gyári injektorokat is kiszerelték és Siemens befecskendezőket tettek rá, mivel ezek 4x annyi anyagot tudnak átpréselni .
Ami nem kell az nem kell, ami meg igen, annak is alacsonyan kell lennie. Szépen átlátható kiemelt állapotában amo tor, aztán ha beépítik akkor a turbo csöveitől már úgy sem látszik semmi...
Itt látszik mekkore a turbo (jeges Coca-Colá-val még hűteni is lehetne , viccet félre téve hatalmas és komoly hűtő igénnyel rendelkező alkatrész)
Ez történik amikor valami elszáll az autón. A futam végén vették észre, hogy kissé alakult az autó, bár a vezető szerint féltávon, mint ha hallott volna valamit, de mivel ment a gép nyomta nkei tovább...
Forrás: angolul itt lehet olvasniróla Hot Road