Muscle Car - izomautó
Moderátorok: TomiTomi, StangMan
Muscle Car - izomautó
Muscle Car
A történet 1963-1964-ig nyúlik vissza. A Ferrari GTO eladásai elég jól mentek az amerikai piacon, látható volt, van igény ezekre az autókra. Az amerikaiak is felfigyeltek erre a sikerre, amit nem lehetett szó nélkül hagyni. Akkoriban dolgozott a Pontiac-nál egy lelkes fiatal mérnök akinek támadt egy zseniális gondolata. Miért csak a kiváltságosok privilégiuma az iszonyatos erő, amikor ott állnak az addigra 350-400 lóerőket produkáló motorok ? A fiatal mérnöknek az az ötlete támadt, hogy fogni kellene az egyik ilyen hatalmas erejű motort, és egy közepes méretű (mid-size) autóba kellene beépíteni. Ezzel készítve egy bárki számára elérhető iszonyatos erejű erőgépet. Fogta a Pontiac-nak az akkori kínálatából a Pontiac Tempest modelljét, felvértezte az egyik ilyen erős motorral, ezzel elkészítve az amerikai autógyártás egyik legnagyobb legendáját. Mivel az olaszok elkövették azt a hibát, hogy nem védették le a típus elnevezést, így kirukkoltak ők is ezzel a névvel. Így lett az új modell neve Pontiac GTO.
Ezzel megkezdődött az amerikai autógyártás Muscle Car érája. A lelkes fiatal mérnököt, akinek ezt a kategóriát köszönhetjük, úgy hívták, hogy John Z. DeLorean.
A GM megjelentetett egy cikket a két autó összehasonlító elemzésével, melyből egyértelműen kiderült, hogy az amerikai V8-as a jobb autó. (az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a tesztautóban elvileg 389 cui (6,5 l) motor helyett 421 cui-s (7,0 l) motor volt, de ez csak 5 évvel később derült ki). A tényeken ez már nem változtatott, a Pontiac GTO pillanatok alatt legendává vált. 389 cui-s (6,5 l) motorjával Tri-Power karburátorával és aránylag könnyű, széles építésű kasztnijával életre hívta a Muscle kategóriát. A GTO hatalmas sikerét látva azonnal válaszoltak a konkurens márkák is, és sorra kezdtek épülni a hatalmas motorokkal szerelt, máig csodált utcai erőgépek.
Mit nevezünk izomautónak?
Muscle Car az amerikai besorolás szerint:
Közepes méretű (mid-size), erős motorú "nagy" V8-asokkal szerelt, de még megfizethető árú autók. Ezek a gépek általában a normál utcai autók opciós változatai voltak.
Erre példa: Buick GS, Chevrolet Chevelle SS, Dodge Charger R/T, Ford Torino/Cobra, Plymouth GTX, Plymouth Road Runner, Oldsmobile 442, Pontiac GTO
Full-size Muscle Car:
Ez a kategória csak annyiban tér el az előzőtöl, hogy az 1964 után gyártott minden tekintetben erősebb, nagyobb méretű autók tartoztak ide.
Néhány közülük: Chevrolet Impala SS, Ford Galaxie 390 vagy nagyobb motorral, Dodge Coronet R/T...
Pony Car és Compact Car:
Azok az autók, amelyek kisebb méretűek, mint az előző két kategória autói, de ezt leszámítva megfelelnek az előzőekben felsoroltaknak a saját típusukon belül.
Például: Chevrolet Camaro SS és Z28 modellek, Ford Mustang GT-k és Boss-ok, Plymouth Cuda-ák (nem a Barracuda-k), AMC Javelin-ek...
Personal Luxury Car és Luxury Car:
Ide tartoznak azok az autók, amelyek a motor és tulajdonságok tekintetében megfelelnének a Muscle Car követelményeinek, de a minden elképzelhető extrafelszereltségük miatt nagy tömegük és magas áruk volt.
Néhány változat: Buick Riviera, Chrysler 300, Pontiac Grand Prix...
Kétüléses sportautók:
A Chevrolet Corvette, Ford Thunderbird, melyek ára sokkal magasabb, mint a Muscle Car-oké, de ettől eltekintve kifejezett erőgépek. Egyetlen kivétel az AMC AMX, amelyik aránylag olcsó és alapja az AMC Javelin pony car.
Ilyenek : AMC AMX, Chevrolet Corvette, Ford Thunderbird...
Térjünk vissza akkor a történethez. A gyártók és típusok szemszögéből nézve:
A gyorsan bővülő csapat
A három nagy amerikai autógyár között elindult a versengés (Ford, GM, "MOPAR" ), hogy az új piaci részt minél hamarabb és nagyobb mértékben a kezükbe kaparintsák. Mindenki előlépett a saját változatával. Pár érdekesség:
AMC:
AMX (Pony Car), Hurst SC/Rambler, Rebel "Machine", Hornet SC/360
Ford/Mercury
Ford:
Fairlane/Torino GT/Cobra, Galaxie, Mustang 350 GT, 390 GT(Pony Car), Thunderbird
Mercury:
Comet/Cyclone, Cougar (Pony Car)
GM
Buick:
Grand National, GS, Riviera (luxusautó, túl drága, nem MC), Wildcat (túl nagy autó, nem MC)
Chevrolet:
Camaro (Pony Car), Chevelle SS, Corvette (sport autó és nem Muscle car), El Camino SS (túl drága nem MC), Impala SS, Monte Carlo (túl drága, nem MC), Nova SS
Oldsmobile:
Cutlass (nem MC, csak a 442), 442
Pontiac:
Catalina 2+2 (csak 400 cui vagy nagyobb motor), Firebird, Grand Prix (túl drága, nem MC), GTO (az első Muscle Car)
MOPAR rész:
Chrysler:
300 (túl drága, nem MC, kivéve 70 -es Hurst 300
Dodge:
Challenger R/T (Pony Car), Charger R/T, Coronet R/T, Dart 340 GTS, Dart 383 és 440 cui-s motorokkal(compact), Daytona (különleges MC), Demon, Super Bee
Plymouth:
'Cuda (Pony Car), Duster, GTX, Road Runner, Superbird (különleges MC)
Az 1965-1969 időszak az egyik legjobb. Ekkor típusonként sikerült a legtöbb izomautóból az 50-100.000 db-os mennyiségeket eladni. A 3 nagy szinte alig bírta ontani magából ezeket az erőműveket az igények kielégítésére. A mai árak rohamosan emelkednek, főleg a népszerű, filmekben bemutatott gyártmányok vagy a kisszériás ritkaságok esetében. Ezeknek az autóknak az ára gyári állapotú kevés mérföld esetében, csak a vevők hajlandóságától függnek. (ilyen volt az 1969-ben készített Pontiac GTO "Ram Air IV" Convertible "Judge", amelyet összesen 5 példányban készítettek, vagy a Dodge Challenger Convertible és az 1969-es Dodge Charger Daytona maga 503 db-os sorozatával)
A Muscle Car korszak vége
Az új autós csoport története egészen az olajválságig tartott. Ez sajnos kettétörte a könnyű építésű és erős V8-as motorral szerelt autók gyártásának irányvonalát. A régi motorokat befojtották és jó pár típus készítését is beszüntették. A nagy és erős nem csökkentett teljesítményű motorok szinte kivesztek. Pár kivétel azért még a későbbi időkben is készült. Ennek egyik jó példája a Buick Grand National vagy Regal T-Type (1978-1987). Igaz, ezek az autók már "csak" V6-os motorokkal, de turbo feltöltővel készültek.
Megindult az őrület
A történet 1964-ben kezdődött és az 1970-es évek közepén beköszöntő olajválság ölte meg. Ennek ellenére a mostani időkben a hihetetlen igény és a régi autók árainak emelkedése miatt a gyártók rájöttek, hogy ez a piac újra meglovagolható. Sorra rukkolnak ki a régi nagy nevek továbbgondolásai. Rengeteg terv lát napvilágot, és reméljük, ezek közül sokból lesz valódi autó. Vannak gépek, melyek a régi formavilágot elevenítik fel (Dodge Challenger, Ford Mustang, Pontiac Firebird), mások teljesen új köntösben gondolkoznak, csak a régi nagy nevet használják fel (Dodge Charger - 4 ajtós kivitel lett, Pontiac GTO). Pár gép már eljutott a gyártósorig, sőt, olyan is van, melyet már évek óta készítenek. Reméljük, a többi is eljut idáig, és lesznek új Muscle Car-ok.
A régi emlékek ápolása
A régi gépek életben tartása nagyon nagy hagyomány az egész világon. Ehhez a kategóriához is kialakult a megfelelő csodáló kör, aki nem szeretné, ha homályba veszne a sok régiség. Mert ezek a gépek már nem mai darabok, a legfiatalabbak is túl vannak a 30. éven. Szerencsére a mai napig kapható szinte minden ezekhez az ipari emlékekhez. Igaz, egyes alkatrészek hihetetlenül drága árakon kelnek el. Vannak olyan darabok is, melyekhez már nem lehet hozzájutni. Ezeknek a bontott ára is már az egekben jár. Lassan külön iparág alakul ki az alkatrészek európai forgalmazására is. A jól karbantartott erőművek még ma is hihetetlen menetteljesítményekre képesek és csodálatos formájukkal hirdetik az erőt, az egyéniséget, a mai egyenautók világában. Rengeteg szép, eredeti vagy a tulajdonos világának megfelelő átépítésű autó maradhat fenn nekik köszönhetően. Már anno a korai gyártásuk idején is léteztek Custom kivitelek, melyekkel a gyártók próbálták teljesen kielégíteni a vevők igényeit. Sokan ma is beleálmodják személyiségüket ezekbe a régi autókba, erről szólnak a népszerű autóépítő sorozatok. Az európai országokban rengeteg egyedi építésű, mára már még erősebbre és biztonságosabbra alakított izomautó rója az utakat.

A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára LeMans67 2008.05.14 13:44-kor.
- TomiTomi
- Admin
- Hozzászólások: 22145
- Csatlakozott: 2007.05.23 20:10
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Ha ma 75öt írnánk, akkor teljesen egyetértenék veled.
A régi szép idők izomautói mára megfizethetetlenül drágák, így az újkor izomautói is megengedhetik maguknak, hogy drága csúcsmodelleket is tartalmazzanak.
Az alapképlet a szememben, hogy viszonylag primitív technikai megoldásokkal, nagy hengerűrtartalommal érnek el nagy teljesítményt. Egy supercar kifinomultsága teljességgel hiányzik egy muscle carból.

Ebben is egyet érthetnénk, bár én tartom magam az eredeti képlethez. Szerintem azért, mert a világ változik és komoly környezetvédelmi előírások vanank, nem lesz a kutyából szalonna. A mai árakhoz képest igen is legyen megfizethető egy izomautó. A Supercar árak nem azok, de Mustang Supercar árban meg egyszerűen vicces... Egy Challenger szintén mielött elkezdenének szidni, hogy Ford-ot szidom, pedig NEM, én a tényt magát szidom. Egy tuningolt Corvette árában akarják eladni. A Corvette még elfut a Supercar-ok között, de ő mindig is Sportautó volt, míg az elöbb említett másik kető SOHA nem volt az. A Mustang ponycar volt és csak az utolsó években lett teljes értékű Musclecar, míg a Challenger ponycar volt mindig.TomiTomi írta:Az alapképlet a szememben, hogy viszonylag primitív technikai megoldásokkal, nagy hengerűrtartalommal érnek el nagy teljesítményt. Egy supercar kifinomultsága teljességgel hiányzik egy muscle carból.
A GTO utolsó kiadására is húzták a szájukat az amerikaiak, hogy drága, pedig a 4x. e dolláros ára nem volt annyira vészes akkoriban. A 100.e dollár az drága és nem muscle, mivel egy fullos nagy Merci kerül ennyibe, ami luxus autó. Ezért mondtam, hogy nem Sanyiból Sári, mert a világ változik...
Én továbbra is maradnék ennél a meghatározásnál:TomiTomi írta:Egy németnyelvű cikk a témához:
Muscle Car az amerikai besorolás szerint:
Közepes méretű (mid-size), erős motorú "nagy" V8-asokkal szerelt, de még megfizethető árú autók. Ezek a gépek általában a normál utcai autók opciós változatai voltak.
Természetesen vannak kivételek, így van pár Fullsize és Compact vagy Pony car is, de a Midsize volt a kezdet...
Amivel konkrétan nagyon egyetértek: Érezni lehet, mi az hogy "izomautó", ha az ember beleül.
Térjünk vissza a témához és erről nekem az eddigi olvasgatásaim alapján a Pontiac-os könyvekből is ez a leírás maradt a legjobban elfogadhatónak. Elvileg még is csak ők alkották meg a Ferrari GTO- ellen ezt az izomautó csoportot, így én feléjük hajlok.
A lényeg: aránylag olcsó megfizethető gép, nagy szériában, olcsó egyszerű belsővel, kis tömeggel és nagyon erős motorral.
Ezzel a leírással már ki is lőttük szerintem a "SuperCar" kategóriás elnevezést.
Mert mi is ez a másik csoport:
- forma és anyaghasználati csúcs (áramvonalasság, anyagok felhasználása és alkalmazása)
- a kor technikai vívmányainak felhasználása, tárcsák és nagy fék méretek, modern sok hengeres motorok
- jó esetben kényelmi felszerelések, klíma, bőrbelső, esetleg elektromos ketyerék
Ebből adódóan kis szériás NAGYON drága gépekről beszélnük. Ez egyértelműen nem az izomautó csoport.
Pont ennek az ellentéte amiről mi beszélünk:
- olcsó kivtelbe nem férnek bele a technikai újdonságok.
(igen, ne nevezzünk már supercar-nak egy a korai időkben még elöl is dobfékkel felszerelt autót. A hátsó futómű esetén laprugót használtak vagy jobb esetben 4 linkes (4 lengőkaros, ami elég jó megoldás volt azért) futóművel felszerelt útszaggatot. Ahol a tekerős ablak volt a klíma (azért lehetett rendelni klímát, mint extrát, de ugye akkor hol a nyersesség és az erő iránt feláldozunk mindnet hangulat? )
- fapados belső (karton ajtó borítás valami műbőr takarással), extrák nélküli gépet, akkor amikor a korabeli csodák a technikai újdonságok hadát és a formatervezés csúcsát képviselték a "csoda autók".
Az ár természetesen érdekes dolog a '66-67-es Charger a többi versenytárshoz képest 'túl jól' felszerelt volt. Erre ők is rájöttek és a következő (a népszerű, ismert) formánál már kelően le is butították a belsőt, hogy olcsó és versenyképes gépük legyen.
A másik fura az a korai '50-es évekre hivatkozás. Akkoriban indult el a sportosabb autó kialakítása a tömegek részére, igen ez igaz. A nagy dolog amiben különböztek, hogy nem a tömegek részére készültek, hanem drága extraként kerültek a gépekbe a nagy motorok. Ezért is kezdik az maik '64-től a GTOtól a történetet.
Pont az volt a lényeg, hogy nagy szériában (mondjuk ez az első, próba évre azért nem igaz), olcsó technikával valami vad gépet adjanak a vásárlók igényeinek, ami jobban elérhető, mint az EU supercar kategóriás méregdrága sportautók. Az izomautó ezt tudta, olcsón jól futott az ottani körülményeknek megfelelően.
- TomiTomi
- Admin
- Hozzászólások: 22145
- Csatlakozott: 2007.05.23 20:10
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Na anny megjegyzés a cikk alapján:
- a szerző szerint az elején még hívták supercar-nak ezt az új kategóriát. Ha az angol wikit nézem, ők is azt írják, hogy 60-80-as években még nem volt letisztult e kifejezés használata. A 20. század végére lett az, amit írsz
- muscle car kifejezés nem létezett a kezdetektől. A rajongók hozták létre, és valszeg az akkor divatos testépítésből jött az izom kifejezés
- A GTOhoz azt írja, hogy az volt az első sikeres muscle car, úgy ahogy a Mustang az első pony car. de mindkettő előtt voltak hasonló modellek

Re: Érdekességek
nem tudom hogy ez a megfelelo topik de erdekes .
a top 30 leggyorsabb muscle car
http://www.primo.4mg.com/photo.html" onclick="window.open(this.href);return false; , itt a fenykepek is lathatoak
#1:1966 Shelby Cobra: 427 425hp
1/4mile 12.20@118.96mph
#2:1997 Dodge Viper GTS: 488cid V-10 450hp
1/4 mile 12.33@116mph
#3:2001Corvette Z-06: 350 LS-6 385hp
1/4mile 12.7@112mph
#4:1992 Corvette ZR-1: 350 LT-5 405hp
1/4mile 12.80@113.8mph
#5:1966 Chevorlet Corvette: 427L72 425hp
1/4 mile 12.8@112mph
#6:2000 Ford SVT Cobra R Mustang: 328cid DOHC 385hp
1/4 mile 12.88@108.91mph
#7:1969 Plymouth Road Runner:440 Six Pack 390hp 1/4 mile12.91@111.8mph
#8:1997 Hurst Firebird: 350 LT-4 340hp
1/4 mile 12.99@103.11mph
#9:1970 Plymouth Cuda: 426 Hemi 425hp
1/4 mile 13.10@107.12
#10:1970 Chevorlet Chevelle SS: 454 LS-6 450hp
1/4 mile13.12@107.01mph
#11:1997 SLP Camaro SS: 350 LT-4 330hp
1/4mile 13.20@108.8mph
#12: 1991 SLP Firehawk: 350cid 350hp 1/4mile13.20@107mph
#13:1968 Chevorlet Corvette: 427 3x2bbl 435hp
1/4mile 13.30@108mph
#14: 1970 Buick GS: 455 Stage 1 360hp
1/4 mile13.38@105.5mph
#15:1969 Dodge Charger 500:426 Hemi 425hp 1/4mile13.48@109mph
#16: 1973 Pontiac Trans Am: 455 Super Duty 310hp 1/4mile13.54@104.29mph
#17:1969 Dodge Super Bee: 440 Six Pack 390hp 1/4mile13.56@105.6mph
#18:1969 Ford Mustang: Boss 429 375hp
1/4mile 13.60@106mph
#19:1970 Dodge Challenger R/T: 440 Six Pack 390hp 1/4mile13.62@104.3mph
#20:1970 Ford Torino Cobra: 429SCJ 370hp 1/4mile13.63@105.9mph
#21:1968 Chevorlet Biscayne: 427L72 425hp 1/4mile13.65@105mph
#22:1964 Dodge Polara:426Max Wedge 425hp
1/4 Mile 13.70@107.37mph
#23:1996 Corvette GS: 350 LT-4 330hp 1/4mile13.7@105.1mph
#24:1969 Plymouth GTX: 440cid 375hp 1/4mile13.70@102.8mph
#25:1987 Buick GNX:231Turbo V-6 300hp 1/4mile13.70@102mph
#26:1969 Dodge Dart GTS: 440cid 375hp 1/4mile13.71@105mph
#27:1971 Plymouth RoadRunner: 440 Six Pack 390hp 1/4mile13.71@101.2mph
#28:1971 Dodge Super Bee:426 Hemi 425hp
1/4 mile13.73@104mph
#29:1968 Hurst Olds: 455W-30 390hp
1/4mile 13.77@103.91mph
#30:1968 Pontiac Firebird: 400 Ram Air 2 335hp 1/4mile13.79@106mph

Gyári állapotban?Stierg írta:a top 30 leggyorsabb muscle car
Re: Érdekességek
IgenTomiTomi írta:Gyári állapotban?Stierg írta:a top 30 leggyorsabb muscle car
Re: Érdekességek
Nem tudom miért, de ezt magasabbra gondoltam volna a listában. Amilyen "kicsi" olyan disznó.Stierg írta:nem tudom hogy ez a megfelelo topik de erdekes .
a top 30 leggyorsabb muscle car
........

.......